Skip to main content Scroll Top

RÓLAM

Köszöntelek Téged, Viki vagyok!
ÉN LESZEK A MASSZŐRÖD

Orbán Viktória vagyok, okleveles gyógymasszőr.

Szenvedélyesen szeretem a masszázst, nem csak azért, mert hihetetlenül pozitív hatást gyakorol a testre, hanem mert egyszerűen örömömet lelem benne.
Szerencsésnek érzem magam, hogy azzal foglalkozhatok, amit igazán szeretek, segíteni a hozzám forduló embereket.

Imádom minden este azzal a tudattal álomra hajtani a fejem, hogy ma is régóta fennálló problémákat tudtam megszüntetni vagy enyhíteni a fájdalmat.

Nyitott, érdeklődő személyiségnek tartom magam, szeretek beszélni és figyelni egyaránt.

Szeretem az állatokat, ezen belül terrarisztika és a kutyák vonzanak leginkább. Vannak hüllőim és kutyám is, az utóbbival te is találkozhatsz ha szeretnél.:)

Gyermekkorom óta jellemző rám az olvasás szeretete, azt gondolom, hogy egy jó könyv fejleszt és egyben kikapcsol.

Művészetnek tartom a tetoválást, az önkifejezés egyik legszebb formáját látom benne. Imádok legozni, ilyenkor akár órákra is “ki tudok lépni a valóságból”.

Kedvenc évszakom a tavasz, szeretek madárcsicsergésre ébredni, vonz a friss eső illata…mindig fontosnak tartottam, hogy értékelni tudjuk az apró örömöket az életben. 😊

Egyetlen célom van: hogy boldogabb és egészségesebb legyél!

Nálam a legjobb kezekben leszel, együtt megszüntethetjük a fájdalmat.☝️

0
PROFI MASSZŐR
0
+
EGÉSZSÉGESEBB VENDÉG
0
MINŐSÉGI TERMÉK
0
FAJTA KEZELÉS
0
PROFI MASSZŐR
0
+
EGÉSZSÉGESEBB VENDÉG
0
MINŐSÉGI TERMÉK
0
FAJTA KEZELÉS

Ahol pedig várlak..

A NYUGALOM SZIGETE

Ha Te is pihennél a nyugalom szigetén, Foglalj időpontot MOST! 🙂

Te sem fogsz csalódni..

RÓLAM MONDTÁK
kata K. profile picture
kata K.
15:43 06 Mar 26
Szuper volt - teljesen felfrissültem és ellazultam.
Sas Ági K. profile picture
Sas Ági K.
05:08 09 Jan 26
Vikit szívből ajánlom! 😉
Szuper kellemesen telik az idő vele, nagyon jókat beszélgetünk, de ha kell tudunk mélyen hallgatni is. És a masszázs pont olyan erős, amilyennek én szeretem. Barátságos, nyitott személyiség és nagyon jól esik, hogy választhatok az illatok közül, amiket felajánl. Úgy érzem, hogy egy kor fölött ez már nem luxus, hanem szükséges kikapcsolódás.
Emese F. profile picture
Emese F.
11:22 22 Nov 25
Viki nagyon ügyes és kedves volt, a masszázs, amit kaptam tőle, nagyon jól esett, felfrissülten távoztam. 🙂
Szilvia S. profile picture
Szilvia S.
15:46 10 Nov 25
Most voltam elöször de biztosan nem utóljàra. Bàr voltam màr masszàzson, de soha nem 60 percesen. Térdfàjdalmam miatt féltem nem tudom majd befejezni, de a kedélyes beszélgetés amit folytattunk teljesen elterelte a gondolataimat.Nagyon meg vagyok elégedve csak ajánlani tudom.
Tímea F. profile picture
Tímea F.
19:01 03 Oct 25
Viki nagyon ügyes masszőr, szívesen járok hozzá. Már néhány alkalom után érezhető a változás, és mindig feltölt az az 1 óra. Plusz pont, hogy könnyen megközelíthető helyen dolgozik, és az árazása is korrekt, az online időpont foglaló rendszer pedig rendkívül praktikus.

HA ÚGY ÉRZED RÁD FÉR EGY KIS PIHENÉS..

..akkor foglalj időpontot most!